Gyermek megtakarítás: A nehéz választás

Gyermek megtakarítás: A nehéz választás

Gyermek megtakarítás: A nehéz választás

Amikor gyermeket vállalunk mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyermekünknek jobb élete legyen, mint nekünk. Minden szinten, így persze anyagilag is. Szerencsére sokunkban ez nem csak egy vágy marad, hanem tesznek is ezért. A gyermek megtakarításnak nagyon fontos és hangsúlyos szerepet kell adjunk a házi költségvetésben, mutatjuk is, hogy miért.

Mire kell a sok pénz?

A gyermek megtakarítások elsődleges feladata, hogy a gyermek életkezdését anyagilag megfelelő mértékben tudjuk támogatni. Azt, hogy ezt a gyerek (akkor már ifjú felnőtt) mire fordítja, már megoszlanak a vélemények.

Sokan még mindig úgy gondolják, hogy a legnagyobb segítség az életkezdésnél egy saját ingatlan. Való igaz, hogy egy átlagos életben az ingatlanszerzés az egyik legnagyobb anyagi terhet jelentő feladat.

Mások úgy vélik, hogy jobb lenne, ha a gyermekük kiemelt képzést kapna, és ezzel szinte biztossá válna, hogy magas keresetet tudna találni magának. Így ők az oktatás finanszírozását preferálják.

Sőt, akadnak olyan könnyedebb felfogású szülők is, akik a fiatalokra bíznák, hogy mire költik el a pénzt. Lehet ez külföldi utazástól kezdve egészen a vállalkozás indításáig, nekik csak az a fontos, hogy összetegyék az általuk elképzelt pénzmennyiséget.

A céltól is függ az ideális megtakarítás

Szerencsére a magyar megtakarítási piacon számos lehetőség közül tudunk választani. Itt van az állami Babakötvény, mint egy lehetséges megoldás. Számos előnye mellett érdemes megnézni, hogy valóban ez lesz-e a számunkra legjobb lehetőség.

Ha havi rendszerességgel szeretnénk gyűjteni pénzt, akkor a biztosítók gyermek megtakarításai mellett sem mehetünk el szó nélkül. Rugalmas, széleskörű befektetési lehetőséget kínáló előtakarékosságok, akár magas biztosítási védelemmel kiegészülve.

Amennyiben eltökélt szándékunk, hogy ingatlannal támogassuk gyermekünket, akkor pedig szintén fontos tényező lehet az államilag támogatott lakástakarék is. Igaz, hogy legfeljebb 10 éves távon tudunk vele számolni, és kizárólag lakás célra lesz felhasználható a pénz, de jó lehetőség lehet számunkra.

Válasszunk jól egyből!

Egy gyermek megtakarításnál, ha lehet még fontosabb az azonnali jó választás, mint mondjuk egy nyugdíj megtakarításnál. Hiszen míg ott jó esetben akár 30-40 évünk is lehet gyűjteni, addig itt legfeljebb 18 év. És tudjuk, hogy a megtakarításnál az idő kiemelten fontos tényező. Éppen ezért ne kockáztasson, hogy nem a megfelelő megoldást választja! Vegye fel velünk a kapcsolatot, és mi visszahívjuk Önt! Majd egy személyes találkozó alkalmával együtt megvizsgáljuk az összes lehetőséget, és megtaláljuk azt, amelyik a legjobban passzol az Ön elvárásaihoz, igényeihez.


    (*) kötelezően kitöltendő mezők
    Elolvastam és elfogadom az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.

    No Comments

    Sorry, the comment form is closed at this time.