
07 febr Kovács Györgyi: Nyugdíj kicsit másképpen
Kedves Olvasónk!
Szeretném, ha Önnek is sikerülne biztonságban tudni nyugdíjas éveit!
Nekem már nem a mindennapi betevő falatért kell dolgoznom (több okból sem). Bár sajnálom, hogy az én nyugdíjas éveim előtt nem volt ilyen szuper lehetőség, hogy ennyire hatékony megtakarítással tudtam volna gyarapítani vagyonomat! De mégsem sajnálom, mert akkor nem segíthetnék az embereknek, nem mondhatnám el a saját példámon keresztül, hogy mennyire fontos a nyugdíj megtakarítás.
Nyugdíjasként, már csak kellemes időtöltéssel kéne foglalkoznom, az unokákkal lennem, és „felkészíteni” Őket a nagybetűs életre, hogyan spóroljanak, tervezzenek. Hozzák is állandóan a PAPI, MAMI „szervizbe” az elromlott elszakadt cuccokat „Mamiiii, megvarrod?” „Papiiii megszereled?” Persze rájuk mindig van idő, és a „szervizelésre” is. 🙂
Boldogan rajzolnak, készítenek saját maguk ajándékokat, segítenek a mindennapi teendőkben, nyáron a kertben. Sok örömöt adnak….
Ahogy azonban korábban is említettem, életemnek van egy másik fontos örömforrása, ez pedig, hogy segítek az embereknek, és megmutatom, hogy milyen anyagi jellegű hibákat követtem el, és azt is, hogy ők hogyan tudják elkerülni. Mondhatni nagymamai bölcsességgel, de fiatalosan mutatom meg, hogy nincs pazarlás, és mennyire jó ez nekünk.
Ahol pénzt tudunk nyerni magunknak
Annyi mindenről írnék így hirtelen, nem is tudom, hol kezdjem. Biztos, ami biztos, keressen fel, és személyesen sokkal könnyebben el tudok mondani egy csomó mindent.
Számos olyan háztartási trükköt tudok mondani, mint például a száraz kifliből zsemlemorzsát vagy mákos gubát készíteni, amely nem csak praktikus, hanem anyagilag is kézzelfogható. Pörkölt végéből hortobágyi palacsintát készíteni, nem is beszélve például kézzel készített ajándékokról, az élmény ajándékozásáról. Bevásárlás, étkezési szokások, italfogyasztás. Higgye el, hogy 10-20 ezer forint simán a zsebébe tud maradni így, a részleteket itt találja. De itt jön a fontos gondolat: Nem elég megspórolni, jól is kell felhasználni!
Okosan osszuk be, amit megtaláltunk!
Nem is hinnénk, hogy egy megtakarítás esetén a pénz, amit félreteszünk az szinte csak másodlagos… Az idő, amíg félreteszünk sokkal fontosabb. Egy gyors példával illusztrálva: Ha havi 15 ezer forintot teszünk félre egy nyugdíjbiztosításba 30 évig (éves 4% hozamot feltételezve, értékkövetés nélkül) 9.287.429 forintunk lesz. Ezzel szemben, ha 15 évig teszünk félre 30 ezer forintot ugyanilyen feltételekkel, akkor „mindössze” 7.090.430 forint.
Nekem az a feladatom, hogy ez a plusz 2,1 millió forint az Ön nyugdíj alapját gyarapítsa. Elhiheti, nekem is jól jött volna, amikor nyugdíjba mentem…
Várom, hogy megkeressen, és azon leszek, hogy segítsek ne elkövetni, azokat az anyagi jellegű hibákat, amelyeket nekem sikerült..
Sorry, the comment form is closed at this time.