A fejlett társadalmak jelenlegi egyik – ha nem a legnyomasztóbb – problémája a (függetlenül az alkalmazott nyugdíjrendszer sémájától) nyugdíjak állami finanszírozása. Napjainkra a magyar népesség korösszetételének aránya lehetetlenné teszi a folyófinanszírozást (ti. az aktív keresők (adófizetők) befizetéseiből finanszírozzák az idősek vagy nyugellátásra jogosultak nyugdíj kifizetéseit), ugyanis a keresőképes és járulékfizető, állampolgárok aránya rohamosan csökken a nyugdíjba vonuló, és – szerencsés módon – egyre magasabb átlagéletkort megélők arányával szemben (2030-2040-re ez az arány 3/5 eltartó/eltartott vagy akár 2/4 eltartó/eltartott) lesz. Ezen problémával szembesülni kényszerül az összes fejlett társadalom, és így a világon minden érintett országban egyre nagyobb szerepet kap az öngondoskodás. Ennek keretein belül az államok – felismerve az egyre súlyosbodó helyzetet – minden lehetséges módokon támogatják a nyugdíjcélú megtakarításokat.
Ilyen jellegű támogatás a 2014. január 1. napjától ismételten létező állami dotáció, az adójóváírás. Az adójóváírás (korábban ezt adókedvezményt ismerhettük) kizárólag a nyugdíjcélú életbiztosításokra (nyugdíjbiztosításokra) igénylehető vissza. Az adójóváírás mértéke az adóévben nyugdíjcélra befizetett díjak 20%-a mértékéig, de maximum 130.000 forint összegig, a befizetett SZJA–összege erejéig igényelhető vissza (függetlenül attól, hogy az rendszeres vagy eseti díjként lett befizetve). Korábban az adókedvezmény az ügyfél saját pénztárcájába került, ellenben most kizárólag a nyugdíjbiztosítási számlájára kerülhet jóváírásra.
Ezen biztosítások nyugdíjba vonulás előtt, minimum 10 évvel, és maximum az aktuális nyugdíjkorhatárig (2016-ban ez 65 év) kerülhetnek megkötésre. A nyugellátásról szóló jogszabály szerinti nyugdíjszolgáltatásra való jogosultság megszerzése, vagy az egészségi állapot legalább 40%-os mértéket elérő károsodása váltja ki a magánbiztosítók nyugdíj szolgáltatását. Az új nyugdíjbiztosítások (mint az életbiztosítások) jelentős része rendszeres díjas, befektetési egységgel kombinált (unit‑linked) vagy hagyományos megtakarítási szerződés. A unit linked szerződések speciális felépítésük okán lehetővé teszik az ilyen módon megtakarítók számára, hogy a mögöttes eszközportfólió összetétele a piaci viszonyoknak megfelelően változzon (részvényalapok, kötvényalapok, ingatlan alapok, pénzpiaci eszközök közt egyedi igények szerint választhatunk), ellenben a hagyományos termékekkel, amelyek esetében szigorú szabályok szerint lehetséges az adott befektetési portfólió összeállítása.