Szegény magyar nyugdíjasok… szó szerint

Szegény magyar nyugdíjasok… szó szerint

Szegény magyar nyugdíjasok… szó szerint

Azt eddig is tudtuk, hogy finoman fogalmazva is nincsen kolbászból a kerítés a magyar nyugdíjasoknál. Most azonban olyan kimutatás került napvilágra, amely teljesen sokkolt minket (is). A helyzet egyszerűen tarthatatlan, mindenkinek érezni kell, hogy eljött a „most vagy soha” pillanat. És nem a levegőbe beszélünk, jöjjenek a dermesztő számok!

A nemzetközi felmérés

Az Aging Society Indexben egy kutatócsoport 18 országot pontozott aszerint, hogy milyen módon gondoskodnak az idősebb lakosságról. 100 pont volt a maximálisan elérhető, a 18 országra kiterjedő felmérés, amelyben vizsgáltak minden lehetséges szempontot, kezdve a foglalkoztatottságtól egészen a szegénységi arányig.

Finoman fogalmazva sem úgy szerepeltünk, mint a sikersportágainkban, hiszen a 100-ból 23. pontot „sikerült” elérnünk. Ezzel a 18 résztvevőből sikerül megszereznünk a 18. helyet. L A lemaradásunkat hűen tükrözi, hogy a közvetlen előttünk végző Lengyelország, és Észtország is 8 pontot verve ránk 31 pontot ért el. Az élen a skandináv országok végeztek, Norvégia (65 pont), és Svédország (62 pont), vagyis majdnem 3-szor annyi pontot szereztek, mint mi.

Nem mehet így tovább!

Ez a kimutatás és az, amit tapasztalunk egyértelműen siralmas. Már messze túlmutat azon a kérdésen, hogy a „nyugdíjasok csak panaszkodnak”, vagy hogy „rám akarnak sózni valami pénzügyi szerződést”.

Arról nem is beszélve, hogy a nyugdíjak nem magasak, viszont az árak, amiért vásárolunk európai színvonalúak. Az átlagnyugdíj most hiába mozog 130 ezer forint körül, amikor a több mint 2 millió nyugdíjas több mint fele 100 ezer forintot sem kap. Ebből szinte nem lehet megélni. Megoldás kell méghozzá azonnal…  Az idő ellenünk dolgozik, ez a helyzet csak rosszabb lesz.

Éppen ezért fontos, hogy leüljön egy szakemberrel és megtervezze, hogyan tudja az államtól várhatóan kapható pénzét kiegészíteni olyan szintre, amelyből kényelmesen, vagy jól meg tud élni. Keressen fel minket! Visszahívjuk Önt, és minden tudásunkkal azon leszünk, hogy ezek a szörnyű számok ne keserítsék meg az Ön Életét.

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.